A weboldalon cookie-kat(sütiket) használunk, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát.

Menü

Kölcsey Ferenc, 50 cent ezüstözött érme

Ár:
19,99 lei
Jelölje be azokat a kiegészítő termékeket, amiket még a kosárba szeretne tenni!
Bársony tasak - nagy Bársony tasak - nagy
5,99 lei
Menny.:db
Cikkszám: NM-30-2404
Elérhetőség: Utolsó 2 db raktáron
Szállítási díj: 21,99 lei

Kölcsey Ferenc, ezüstözött érme

Kölcsey Ferenc 1790. augusztus 8-án született. Költő volt, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja.

1823. január 22-én tisztázta le a „Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból” című költeményét, melyet Erkel Ferenc zenésített meg és Magyarország nemzeti himnusza lett. Ennek emlékére a magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük. Kölcsey legfőbb érdemeként előttünk mindig a Himnusz jelenik meg, aminek jelentősége, tartalma és nagysága kétségtelen.

Ország EU
Kibocsátás éve 2009-2021
Névérték 50 cent
Anyag ezüstözött CuNi
Súly 7,8 g
Átmérő 24,25 mm

A Dózsa György-féle parasztfelkelés

Az 1514-es parasztfelkelés körül még fél évezred elteltével is sok a tévhit, mert a lázadó vezér alakjáról mind a nemesi írástudók, mind a marxista történészek a saját szájuk íze szerint emlékeztek meg.

Tévhitek Dózsa körül

A parasztlázadás vezérével kapcsolatos legfőbb tévhit a közelmúltig az volt, hogy ő maga is jobbágy származású lett volna. Dózsa György (1470–1514) valójában kisnemes volt, aki a székelyföldi Dálnok faluban született székely lófőként – már a felmenői is szabad emberek voltak, akik a végvárakon katonai szolgálataikkal szabadságot és nemességet szereztek. Dózsa édesapja is katona volt, ő pedig apja példáját követve szintén katonának állt.

Feljegyzések tanúsága szerint Szapolyai János erdélyi vajda 1513-as törökellenes hadjáratában már lovaskapitányként szolgált. Ez után Nándorfehérvár védőihez csatlakozott, ahol 1514. február 28-án a hírhedt szpáhi vezért, a sok magyar vitéz halálát okozó Epeirosi Alit hívta ki bajvívásra és ölte meg a vár falai alatt. Ezért a tettéért II. Ulászló király (1490–1516) dupla zsolddal, egy aranylánccal és egy faluval adományozta meg, valamint lovaggá üttette. Dózsa tehát magasabbra lépett a nemesi rendben, bár közrendi származása és vitézsége miatt, amelynek gyorsan híre ment a végeken, rendkívül népszerűvé vált az egyszerű katonák soraiban.

Az utolsó keresztes háborúnak indult

Hiába voltak azonban a törökök felett aratott apróbb győzelmek, a Buda és Bécs felé acsarkodó hatalmas oszmán sereget senki sem tudta megállítani. 1512-re a törökök az egész Balkánt elfoglalták. Az immáron Európát fenyegető oszmán veszélyt felismervén, X. Leó pápa 1513-ban keresztes hadjáratra hívott fel, amelyet a Magyar Királyságban az egykori pápajelölt bíboros, Bakócz Tamás hirdetett ki 1514 áprilisában.

A seregek toborzásával és vezetésével katonai tapasztalata, „alacsony” származása és hírneve miatt Dózsa Györgyöt bízta meg, aki legfőbb támaszai, öccse, Gergely és a szegénységi fogadalmat tett ferencesek egyik „tüzes nyelvű” prédikátora, Lőrinc pap segítségével eleget is tett a megbízásnak: 1514 májusára 40 000 fős sereget verbuvált, amelyben a zsákmány és a felszabadulás reményével csatlakozott jobbágyok, szerb végvári vitézek és bujdosó rablók egyaránt voltak. A nemesség azonban, rövid távú érdekeit nézvén, nem lelkesült a hadjárat gondolatáért. Az uradalmak éppen a nyári aratási, őszi szüreti munkák előtt álltak, így nem kívánták elengedni jobbágyaikat egy talán csak a télre befejeződő hadjáratba. A jobbágyok szökdösni kezdtek, a birtokosok viszont a sereg ellátását tagadták meg. Mindeközben a főnemesség a gyengekezű királyt győzködte a hadjárat lemondásáról, így végül Bakócz Tamás, felsőbb nyomásra, kihirdette a keresztes hadak feloszlatását.

A tragikus végkifejlet és Dózsa „utóélete”

A kiéhezett, csalódott és feldühödött tömeg azonban ekkorra már mozgásba lendült: az ételt, italt, remélt zsákmányt nemesi kúriák, kereskedők megtámadásával szerezte meg, amire a reakció a nemesi zsoldosok kegyetlen megtorlása volt: az elfogott lázadókat karóba húzták.

Dózsa pedig még ekkor is a török ellen szeretett volna vonulni, ehhez azonban meg kellett védenie seregét a megtorlásoktól. Ennek érdekében sorra foglalta el az erdélyi várakat, de végül Szapolyai János végzetes vereséget mért rá feleakkora, de képzett seregével; Dózsát, testvérével és Lőrinc pappal együtt elfogták. Ez utóbbit máglyán égették el, de a másik két vezért is szörnyű megtorlás érte: Dózsának végig kellett néznie öccse felnégyelését, majd őt mint „parasztkirályt” tüzes trónon, tüzes koronával megégették, társait a megpörkölődött húsából enni kényszerítették. A lázadó parasztságot szerencsére nagyrészt megkímélték, hisz a nemesség sem akarta elveszíteni a munkaerőt a nagy nyári betakarítások idején. Werbőczy új törvénykönyvével azonban az addig szabadon költöző jobbágyságot kegyetlenül megadóztatták és több mint 300 évre röghöz kötötték, aminek csak az 1848-as forradalom vetett véget. Dózsában a szocialista történetírás az osztályharc egy korai képviselőjét látta, ezért hősként kezelte.

Keresés